|
|
Diszlexia, a tanulási zavarok egy
formája
Az orvostudomány már régóta foglalkozik a témával. Az első
értekezés 1885-ben jelent meg róla. Berkhen elég nyersen részleges
idiotizmusnak nevezte, 1896-ban Morgan angol orvos szóvakság néven írta
le a tüneteket. Később a pszichológia folytatta a vizsgálódást, majd
ismét visszatértek orvosi területre.
De mit is
jelent a szó: diszlexia? A kifejezés két tagból áll, az egyik a görög
eredetű "disz", amely nehézséget jelöl, a másik a "lexia" a szintén
görög eredetű "lexis" szóból, amely "szavakat, beszédet" jelent. Tehát
szó szerint is a szavakkal kapcsolatos zavarról van szó, de ma már
tudjuk, hogy a diszlexia ennél jóval összetettebb jelenség.
A diszlexiáról egyre többet beszélnek, - ami azért is
igen fontos, mert a statisztikák szerint a gyerekek 7-10%-át érinti -
egyre többen vizsgálják, és egyre kevésbé tudják mi is az. Nincs ugyanis
pontos tünetegyüttese, nem lehet minden esetben kimutatni neurológiai
eltérést. Bár tudják, mely kromoszómák játszanak szerepet öröklődésében,
az olvasási zavar megjelenését nem lehet biztosan megjósolni.
A diszlexia gyűjtőfogalom. Mind tüneteiben, mind oki
hátterében nagyon eltérő jelenségeket azonosítanak olvasási zavarként.
Ráadásul legtöbbször nem is olvasási zavarról, hanem olvasástanulási
zavarról kellene beszélni. A diszlexiás gyermek végül megtanul olvasni,
csak ez a tanulási folyamat zavart, illetve olvasási technikájuk más,
mint az iskolákban elfogadott standard.
A diszlexia viszonyfogalom, diszharmónia a gyermekkel
szembeni elvárások, az olvasás-írás tanulására szánt idő, valamint az
eredmény között. A hagyományos meghatározás szerint: a diszlexiás
gyermek értelmi képességeihez, az iskolában és otthon befektetett
gyakorlás mennyiségéhez, módszertani lépésekhez képest feltűnően elmarad
az olvasás, írás megtanulásában. Nem képes arra, hogy az olvasást és az
írást a szokott módon elsajátítsa. Leegyszerűsítve: diszlexiásnak azt
tekintjük, aki sok hibával, lassan olvas, és a szöveget sem érti
pontosan.
A tanulási zavarokkal küzdök azért
vannak hátrányban az iskolában, mert az oktatás nem illeszkedik
képességeikhez. Képesek megtanulni írni, olvasni, számolni, csak nem
úgy, mint a többiek. Ezért kell inkább "másképp tanulóknak", mint
tanulási zavarokkal küzdőknek nevezni őket.
A tanulási zavarok az iskolához kötődnek, és miután
így vagy úgy megtanulnak írni, olvasni, számolni, azt gondolhatnánk,
hogy elmúlt a diszlexiája, diszkalkuliája... A tanulási zavarok azonban
nem gyógyíthatóak, mert ezeket egy más, sajátos információfeldolgozási
mód jellemzi, amely egész életében sok előnnyel és hátránnyal jár.
A diszlexia azonosítása igen bizonytalan. Gyakran
kizárásos módszerrel állapítják meg.
-
ha a gyerek rendesen járt iskolába, akkor az
olvasásban mutatott elmaradását nem a hiányzó oktatási tapasztalat
okozza,
-
ha legalább átlagos értelmi képességű, akkor a
zavar oka nem az alacsony intelligencia,
-
ha rendezett családi körülmények között él, nem
az otthoni feszültségek okozzák a bajt,
akkor semmi más ok nem lehet, mint a diszlexia.
Tehát nem a diszlexiát azonosítják, hanem azt, ami nem diszlexia.
A diszlexiásokra jellemző tünetek:
-
gyenge írás, olvasás, helyesírás,
-
bizonyos nyelvi feladatokbeli problémák,
-
tér-irány zavar (jobb-bal tévesztés)
mutatkozik,
-
diszlexia előfordul a családjában,
-
mindemellett átlagos vagy átlag feletti
intelligenciával rendelkezik.
A diszlexia azonosítására egyre több
vizsgálati módszer áll rendelkezésünkre, de amíg pontosan nem
tudjuk, mi is az, amit keresünk, a mindennapokban a legbiztosabb
a tüneti módszer.
Nehéz határvonalat húzni, mit tartunk feltűnő
elmaradásnak, mit normális eltérésnek. Ha a betegségek
diagnózisához hasonlítjuk, akkor a diszlexia olyan, mint a kóros
elhízás. Vannak kövérkés emberek, és nehéz megmondani, mikortól
nevezzük kórosnak a túlsúlyt.
Bármely oldalról is vizsgálják a gyermeket,
találni rajta valamit, amiben más, mint a többi.
A diszlexia nem betegség. Gyűjtőfogalom, amely
az olvasás-tanulás zavarait jelenti. A tanulási
rendellenességekkel küzdő gyerekeknek szükségük van egy sajátos
információfeldolgozási mód elsajátítására, amelyet egész
életükön keresztül használniuk kell. Szerencsére legtöbbjük
egyéni technikát alakít ki, kompenzálva egyéb hiányosságaikat.
Például úgy memorizálja a megtanulandó verseket, hogy először
lerajzolja azokat.
A diszlexiás gyerekek nem fogyatékosak, nem is
eszükkel, szorgalmukkal van a baj, csupán azokon a területeken,
ahol a rendezettség fontos szerepet játszik, sok akadályba
ütköznek. Másrészről viszont rendkívül kreatívak, gazdag a
képzeletük, sokukból lesz művész vagy műszaki zseni.
Intelligenciájuk semmivel nem marad el az átlagtól, sőt gyakran
magasabb is annál.
Vizuális képességeik olyan ajándékot
jelentenek számukra, amely természetes adottsággá teszi a
kreatív gondolkodást, újszerű látásmódot. Gyakran igen hirtelen
találnak kiváló megoldásokra, miközben mások még a problémát se
tudják megfogalmazni.
A diszlexia kialakulásának oka lehet családi
eredetű, örökletes, a születés körüli sérülésekre is
visszavezethetőek (pl.: középfültő-gyulladás), de lelki probléma
is előidézheti - kisgyermekkorban ért trauma: szülő elvesztése,
átszoktatás bal kézről jobbra.. Ezt bizonyítja az is, hogy a
diszlexia tünetei stressz-szegény környezetben szinte teljesen
kompenzálhatóak, viszont stressz-helyzetben idősebb korban is
megjelenhetnek. Gyakran hallani a gyerekektől: "Otthon még jól
el tudtam olvasni, nem tudom, most miért nem megy!"
A diszlexia tünetei megnyilvánulhatnak az
olvasás-írásban, a beszéd területén (rosszul artikulál, kevés a
szókincse), a magatartásban. Érdemes külön is megemlíteni az
olvasás-írás folyamán ejtett hibákat, mert ezek a
leggyakoribbak. Ilyenek a betűtévesztések, amelyek a hasonlóság
alapján lépnek fel, ez lehet vizuális hasonlóság: f-t, n-h,
fonetikai: g-k - hasonló artikulációs mozgásra van szükség, vagy
mindkettő: b-d, m-n. A magánhangzók tévesztésekor akár
rövidlátásra is gyanakodhatunk, mivel a gyermek a betűket
elmosódott körnek látja (é-ó; á-ó).
Vizuális tévesztés és a jobb-bal oldali
irányok helytelen használata lehet oka a betű- és
szótagkihagyásnak, a betűk megfordításának (el-le). Az is
előfordul, hogy az előbb felismert betűt ejti ki először.
Persze a gazdag szókinccsel rendelkezők
kombinálnak, elég néhány karakterisztikusabb betűt felismerni,
már megpróbálja kitalálni a szót. Ez is azt bizonyítja, hogy a
vizualitás az egyik legfontosabb tényező az olvasás
elsajátításában (természetesen a hallás és a beszéd mellett).
Milyen a diszlexiások vizuális észlelése? Az
ember észlelőrendszere rendkívül rugalmas és tanulékony. A
tanulás maga is az észlelőrendszerben jön létre. A vizuális
figyelem az észlelésnek központi jelensége. Az észlelés a
tudással van kapcsolatban és az emlékezettel működik együtt. Az
észlelések az emlékezet információival kerülnek az agyunkban
összehasonlításra és kombinálódnak azokkal. Az ismeretek mind
magasabb fokúvá bővülnek, az új észlelés új információval
gazdagít.
A szem állandóan kis, lökésszerű mozgásokat
végez. A diszlexiások egy részénél megállapították, hogy ezek a
látási észlelést segítő lökésszerű letapogató mozgások egyik
napról a másikra, idegállapottól függően megváltoznak, a két
szemben akár különbözőek is lehetnek. Az egyik túllő a célon, a
másik letapogatja a hibát. A fáradtság, a stressz, a betegség
következtében az állandó kompenzálások megváltoztatják az idegi
szabályozást. Az idegek teljes funkciókészsége nem kezdettől
adott, a hiányos vizuális tapasztalatok és a nem egyértelmű
érzékelés a fejlődési folyamatot leállítja, az érést gátolja. A
szem és a megfelelő idegsejtek közötti kapcsolatrendszer
lényegében genetikailag meghatározott, de a teljes kifejlődés
csak a vizuális tapasztalatok nyomán következik be.
A szavakra koncentrált tekintet esetén a
szemnek az olvasási távolsághoz kell alkalmazkodnia. Hogy éles
kép alakuljon ki, egyidejűleg mindkét szem optikai tengelyének
erre a pontra kell fordulnia. A beérkező érzékleti benyomás egy
képpé olvad öszsze. Az alkalmazkodás és az agy tevékenysége
átlagosan 60%;40%-os arányt tesz ki. Diszlexiásoknál ez az arány
20%;80% is lehet. Vagyis a szem alkalmazkodása alacsony, a
többit az agyműködés adja, amely a már megszerzett ismeretekre
támaszkodik. Mivel a két szem együttes alkalmazkodása a
diszlexiásoknál ilyen csekély mértékű, a betűk felismeréséhez
több időre van szükségük. Ezért tudnak nagyobb és vastagabb
betűket könnyebben elolvasni. Szívesen használnak színes
fóliából olvasóablakot (ezt válthatja fel a diszlexiásoknak való
szemüveg).
Hogyan kezeljük a diszlexiásokat? Mind a
szülőt, mind a gyereket fel kell világosítanunk az okokról, a
fejlődési nehézségekről. Sok szülő nehezen törődik bele abba,
hogy gyermeke nem az átlagos módon halad. Sajnos a pedagógusok
között is akad, aki csak odáig jut el a felismerésben, hogy a
gyerek gyengén teljesít, magatartási problémái vannak.
Az oktatás felelőssége, hogy milyen módon tud alkalmazkodni
ezeknek a szokásostól eltérő, de nem ritka másképp tanulóknak a
jellegzetes tanulási módjához, stílusához. Minden gyermek joga,
hogy képességeinek megfelelő képzésben részesüljön, ezért az
oktatást úgy kell alakítani, hogy a többségtől eltérőket is
figyelembevevő tantervek, tanmenetek és módszerek álljanak a
pedagógusok rendelkezésére.
Pedig ezek a gyerekek különleges képességeket
hordozhatnak magukban. Egyrészt az agy kompenzál, vagyis a hibás
út helyett keres egy olyat, amit jól tud használni: pl. hamar
megjegyzik a hallottakat, sőt gyorsabban, logikusabban be tudják
építeni a már meglévő ismereteikbe, mint az átlag. Másrészt
olyan képességeik alakulnak ki, amelyek egész életükre kihatnak.
Különösen a természettudományokban és a művészetek területén
jeleskednek.
Számos kiemelkedő alkotó életrajzában
fedezhetőek fel a tanulási zavarok nyomai. Michael Faraday
beszédzavarokkal és helyesírási nehézségekkel küzdött,
problémája volt a matematikával és megbízhatatlan volt a
memóriája. George S. Patton tábornok gyerekként nem boldogult az
olvasással, számára a betűk fejen álltak és megfordultak.
William Butler Yeats, a költő is egyértelműen diszlexiás volt.
Még felnőttként is mindig bocsánatot kellett kérnie írása miatt,
és a helyesírással is küszködött. Pablo Picasso-t értelmi
fogyatékosnak tartották, pedig nála is a tanulási zavarok
okozták az iskolai kudarcokat.
Érdemes megemlíteni Einsteint, Edisont - akinek mintegy 1400
szabadalma volt -, Churchillt, Nelsont, Rockefellert, a néhány
éve elhunyt Szentágothay Jánost, aki az MT A elnöki tisztét
töltötte be, Whoopy Goldberg színésznőt...
Végül következzék egy német asszony vallomása, aki 40 évesen
érezte végre rehabilitáltnak magát.
"Az első iskolai napom normálisan telt, minden gyermeknek le
kellett valamit másolnia a tábláról. Aki készen volt, kapott egy
jutalom bonbont a tanítótól és hazamehetett. Elsőként lettem
kész, odavittem munkám a tanítóhoz, aki csodálkozva nézte, majd
mindent kitörölt és azt mondta: "Még egyszer le kell másolnod,
mégpedig a jobb kezeddel!" Könnyek között küzdöttem meg a
feladattal, utolsónak készültem el, ráadásul nem is lett szép.
Ettől kezdve viszont a jobb kezemet kellett használnom. A betűk
tükörírásként jöttek ki a tollamból. Úgy éreztem, személyes
szabadságomban korlátoznak. Igazán tíz évvel ezelőtt, 40 évesen
éreztem magam teljes értékű embernek. Ekkor létrehoztam egy
saját üzemet, és a politikában is vállaltam szerepet. De még ma
is tudok egyszer jobbra, egyszer balra írni, sőt egy időben
középről mindkét irányban is."
Gál Judit
|
